NK Osijek NK Osijek NK Osijek Prikaži izbornik
A VÁROSKERT STADION

Fehér-kék otthon

A VÁROSKERT STADION

A Városkert stadion hosszú évek során az Osijek FC otthona.

Habár 1980 a stadion hivatalos nyítási éve, ez az adat félrevezethet, mivel az elsőligásunk ezen a helyen, kicsit változóbb infrastruktúrával, 1958  óta játszik. Akkor a Proleter labdarúgói, abban az időben ez volt a Klub neve, új otthonukba költöztek. Ez előtt, a mérkőzések a „Kraj Drave“ - i ( „A Dráva mellett“) pályán játszodtak, ami lett, és mai napig is maradt az Elektra FC otthona.

 Az első mérkőzés az új stadionban 1958. szeptember 7. – én játszodott, és leírva maradt, hogy az akkori eszéki vendégek a tuzlai Sloboda focistái voltak, a klub, mellyel az Osijek FC, véletlenül, az egész történelem során nagyon jó kapcsolatban maradt.

A mai kinézetét a stadion 1977 – ben kapta. A fehér-kékek, akkor biztosítottak a belépést az első jugoszláv ligába, mivel az alacsonyabb szintű mérkőzéseken is sok néző volt, Eszék város támogatásával elindult az új stadion építése a meglévő helyén. Tulajdonképpen, azt lehet mondani, hogy a keleti és az alsó nyugati lelátó egyfajta rekonstrukciót tapasztalt, még az újdonság az új felső nyugati lelátó volt. A következő kettő szezonban építkezések voltak, ami a mérkőzések játszása alatt is látszott, habár sose befejezve, a nézők részére kinyitották 1979. – ben.

 A „Városkert“ stadion hivatalos megnyítása 1980-ban történt, a rekord közönség pedig 1982 – ben volt, amikor a találkozót  Osijek és a zágrábbi Dinamo között több, mint 40.000 ember követte! Érdekes, a nyugati (felső) lelátó zsúfolt volt nézőkkel, annak ellenére, hogy még nem volt használati engedélye. Mai napig is még ott állnak a tartóoszlopok, melyek nem várták ki a tervezett befedést.

 A legnagyobb vendég neve, aki a Városkert stadionban játszott, biztos a Nottingham Forrest, aki 1978 – ban barátságos mérkőzést játszott a fehér-kékekkel, a felújított épületben az pedig a Milan AC volt, amely ellen az Osijek 1981 – ben játszott, az akkori középeuropai Mitropa kupa keretében (1:1).

A háború utáni években (1998.) először, üllő helyeket kapott, és abban az évben reflektorokat is. Az első reflektor kivilágítású mérkőzés a zágrábbi Dinamo ellen volt, az első lővő az „éjjeli“ Városkertben pedig Rupnik Davor volt. A stadion, amióta ülései vannak és így a kapacitása csökkent, először 1998. májusában volt telítve, amikor az A válogatott felkészítő mérkőzést játszott a franciaországi Világ Bajnokságra, a „Vatreni“-ak vendégei a Lengyel labdarúgók voltak.

A következő módosítás 2005 – ben volt, amikor rekonstruálták a nyugati alsó lelátót, amikor a páholyt befedték, és helyeket biztosítottak a mozgássérülteknek. Az utolsó módosítás, ami inkább esztétikai természetű, 2010 – ben volt.

A mozgalom, amely ez idők jellemzője és jelentős változásokat hozott a Városkertbe, nem fogja elkerülni a stadiont sem: a terv, új stadion építése, a legjobb lehetőségről naponta vitáznak és aktivan keresik a legjobb megoldást. Rendszeresen tájékoztatjuk a nyilvánosságot a következő lépésekről.

A Városkert Stadion

Thomasa Woodrowa Wilsona 2,

Kapacitás: 18.856 ( 17.876 üllő + 980 álló hely)

MAXtv Prva liga

1.Rijeka25+3565
2.Dinamo25+3061
3.Osijek25+1147
4.Hajduk25+1843
5.Slaven Belupo25-328
6.Istra 196125-1326
7.Lokomotiva25-325
8.Inter-Zaprešić25-1223
9.Split25-2516
10.Cibalia25-389

A következő mérkőzés

MAXtv Prva liga, 26. forduló

Dinamo - Osijek

Stadion Maksimir, 01.04.2017. 19:00

Az előző mérkőzés

MAXtv Prva liga, 25. forduló

Osijek - Cibalia 2:0

Stadion Gradski vrt, 18.03.2017. 17:00